TOP

Napló / 2021. január 15.

Csak a szokásos lefekvés előtti rutin, Freddievel kimegyünk pisilni, egyből megy a szokásos helyére, világítom őt zseblámpával, hogy lássam, tényleg pisil-e, közben számolom, hány másodpercig. Néha bepisil éjszaka, már nem szól mint régen, hogy ki akar menni. Ki tudja miért, talán túl gyorsan jön az inger vagy már nem érdekli. Visszamegyünk a házba, odakísérem a párnájához, megsimogatom a fejét, jó éjszakát kívánok és felmegyek az emeletre. Régen ő is fent aludt, külön szobája volt, néha átjött éjszaka hozzánk, ha nem akart egyedül lenni. Két éve lent alszik, nem akarjuk, hogy lépcsőzzön. Persze, ha jobb formában van, feljön, amit nem szeretek, mert lefelé menni sokkal nehezebb, féltem, nehogy elessen. 94 éves. Vigyázni kell rá. 

Reggel 5 óra van, a férjem ébreszt, hogy a kutya hangokat ad ki. Szokott ilyen lenni. Csukott szemmel pattanok ki az ágyból, köntös fel, már a lépcsőn kiabálom, hogy I’m coming Freddie. A párnája mellett fekszik, nem tud felállni. Segítek neki, de ez most nem olyan, hogy csak nem tud felállni, mert elzsibbadt. Nincs erő a lábaiban, nem tudja megtartani magát. Lejön a férjem, mondja, hogy tegnap párszor látta megbotlani, lehet ez a probléma. Bekötözzük az egyik első lábát, amiről azt gondoljuk, hogy problémás, hátha, aztán megbeszéljük, hogy megyünk az állatorvoshoz ahogy tudunk.

Persze egész héten nincs semmi programunk, csak aznap, a reggel kész bolondok háza. Fél 8-kor kelek (másodszor), hogy egy online meetingen részt vegyek, amit már nem mondhatok le, és beszélni is kell, próbálok ott lenni fejben, persze azon jár az eszem végig, hogy mi van a kutyával a földszinten. A háziorvos nyugdíjba ment, így újhoz kell regisztrálni, és mivel a férjem sérvműtétre vár november óta, ez most nem jön jókor, megkérünk valakit, hogy segítsen a folyamatban. Mielőtt elmegy a férjem, szól, hogy a tévéantenna szerelő majd 10-re jön, figyeljem, ugyanis rossz a csengő, ki kell nyitnom a kaput a házból. Én még mindig az online meetingben, 9:56 van, azon gondolkozom, hogyan fogom ezt megoldani, amikor csöng a férjem telefonja. Itthon hagyta..Kamera ki a Zoom-ban, lerohanok, felveszem, kiderül, hogy aki segítene a férjemnek az új orvos regisztrációban, nem tud tovább várni, el kell mennie. Visszarohanok a meetingbe, kamera be, amikor is üzenet jön az anternna szerelőtől, hogy majd csak pénteken jön 10-re. Legalább ezzel nem kell foglalkoznom. A férjem, aki igazi news junkie, kicsit elszomorodik, amikor később mondom neki, mert amúgy december 31. óta nincs tévénk, amikor is egy szélvihar megtépázta az antenna kábeleit. Azóta napi 3-4 órát online sakkozik helyette. Ma január 13. van. És nem is péntek. Válaszolok a szerelőnek, hogy jó a péntek is. Még mindig a meetingen ülök, amikor hirtelen kiléptet a Zoom, valaki ránk indított egy másik meetinget. Hurrá! 

Férjem hazaér, felhívja az állatorvost, Lisat, akihez évek óta járunk. Mehetünk azonnal, mert hát a covid óta csak bejelentkezéssel lehet menni. Tanácskozunk, hogyan szállítsuk a kutyát, 25 kiló, a férjemnek már így is szó szerint kilóg a bele, ugye, nem akarom, hogy egyedül emelje fel. Megbeszéljük, hogy a nagy párnáján visszük, azt ketten fel tudjuk emelni, vagy tudom húzni is egyedül. Reggel még tudott pisilni saját lábon, mondja a férjem, most már nem tud lábra állni. Ahogy visszük őt a kocsihoz a párnán, bekakil. Automatikusan hozom zacskót, takarítok utána. Hirtelen megint úgy érzem magam, mint amikor a férjem kórházban volt életmentő műtéten májusban a legnagyobb covid közepén, hogy bekapcsolt a szuperrobot üzemmód. Úgy érzem, hegyeket tudnék megmozgatni, autókat felemelni, hogy segítsek a kutyán. Bármire képes tudnék lenni. 

A kocsiban mellette ülök, fekszik a párnán, tudom, hogy utál így utazni, csak úgy szeret, ha kint van az ablakban a feje. Ha Magyarországra mentünk, akkor 10 órát állt az ablakban, fej kint, mi pedig majd megfagytunk. Ő így szereti. 

Ragyogóan süt a nap, és arra gondolok, hogy ez milyen igazságtalan, hogy ilyen szép napon történik ez. Ilyen napokon sétálni szoktunk, sütkérezni a tengerparton, nézni, ahogy Freddie mindent végig szaglászik, az embereket is. Hogy hívják, szokták kérdezni. Freddie. Federico. Federico Fellini. Szokta mondani a férjem.

Odaérünk az állatorvoshoz, és ahogy visszük a rendelő felé, bepisil a párnán. Letesszük, vonszolom a párnát a rendelő felé, széles pisi csíkot hagyva a kövön. Bent feltesszük az asztalra, engem néz, nem tudja mi történik. Simogatom a fejét, amíg bekerül a katétercső, közben az állatorvos elmeséli, hogy miért nem jó, ha nem pisil a kutya és például kint hagyják a kertben feküdni ilyen állapotban, mert hogy a legyek odamennek és a lárvák utána elkezdik enni az elő húst..Kiszivattyúzza a pisit, kap egy egy kortizon injekciót, felír neki antibiotikumot. 

Visszavonszolom az autóhoz, beemeljük, szegény csak néz, hogy mi történik körülötte. A következő állomás a tűzifa telep, ki kell fizetnünk a fát. Persze nem nyitja ki senki a kaput, telefonon hívjuk őket, pedig még nem kezdődött el az ebédszünet, itt ugye ez szent és sérthetetlen. Végül, valaki beenged, megszabadulunk 400 eurtól. 

Az első gyógyszertárban azt mondják, hogy meg kell rendelni az antibiotikumot és csak másnap reggelre lesz meg. Mi azonnal el akarjuk kezdeni, elautózunk a másikba, szerencsére ott van. 

Már mennénk hazafelé, amikor Lia barátnőnk telefonál, hogy megjött a kenyér, kint hagyta a garázs ajtó kilincsén. Teljes kiőrlésű kenyér, a helyi híres ember, Paolo Parisi fia süti és szállítja házhoz hetente. Én nem vagyok nagy kenyér fogyasztó, de a férjem cukorbetegsége miatt fontos, hogy jó kenyeret egyen. Mondjuk jó drága, 6 euró egy kiló, de mi hiszünk abban, hogy a minőségi ételek a minőségi élet alapja.

Otthon gyorsan párnát cserélek, új takarók, átfordítom a másik oldalára, lemosom őt. Kivisszük a kertbe, próbáljuk talpra állítani, ahogy az orvos mondta, hátha tud pisilni. Nem tudja megtartani magát, szívszorító nézni, ahogy akarja, de a teste nem engedelmeskedik. 

Nem mozdulok mellőle, még fürdeni sem megyek, enni el is felejtek. Találok a bárszekrényben valami ősrégi sherryt, abból megiszok 4 felest. Mint kiderül, olyan régi, hogy semmi ereje. Még anyósom itta, de ő már évek óta nem él. Az egyik legnagyobb bánatom, hogy nem találkozhattam Olival, nagyszerű nő volt, ahogy hallottam azoktól, akik ismerték. Az ő jegygyűrűjét viselem, a férjem azt mondta, én pont olyan vagyok, amilyen feleséget ő akart neki, egy kulturált úrinő.

Háromszor iszik, enni nem akar. Még egyszer kivisszük este a kertbe, de ugyanaz történik. Végre elalszik, jó pár órára. 

Megnézünk egy filmet Isabelle Hupperttel, el tudnám őt nézni órákon keresztül, teljesen mindegy mit csinál, annyira tetszik. A film címe La Daronne angolul Mama Weed, sikerül elterelnie a figyelmemet kicsit, bár 10 percenként felugrom és ellenőrzöm a kutyát.

Lent alszom vele a nappaliban, vagyis hát inkább virrasztok, minden hangra ugrom. Fájdalmai vannak, de nem tudom beadni neki a gyógyszert, mert harap. Este 10-kor felhívjuk a rendelőt, hátha van valami sürgősségi szám, de nincs. Alig alszunk, nézzük egymást, próbálom kitalálni mit szeretne.

Odafekszem mellé, simogatom, nézek a szemébe, elmondom neki, hogy mennyi örömet adott nekem, és hogy ő a legjobb barátom, és hogy legyen erős, és ne adja fel. Mert nála szívósabb kutyát még nem láttam!  Sírok közben, egész nap sírtam. Pár hete mondtam a férjemnek, hogy lehet kellene keresnem valakit, egy szakembert, akivel fel tudok erre készülni. De hát 2 napja még semmi baja nem volt, sétáltunk, játszottunk. Azt hittem, ez szépen lassan fog megtörténni. Nem tudom, hogy kellene-e már azon gondolkozni, hogy mi lesz, ha..

Reggel 5-kor már fent vagyunk, megfordítom a másik oldalára, ez mindig segít, alig várjuk, hogy fél 10 legyen és elindulhassunk az orvoshoz. 

Az autóban megint mellett ülök, simogatom, egyszer csak legurul egy könnycsepp az arcán, ettől aztán megint elsírom magam. Még jó, hogy maszkban kell lenni, lehet alatta sírni.

Megint odavonszolom a párnán, megint húzzuk a pisicsíkot. A váróban két pasi ül, mindkettő macskával. Az egyik megszólal, hogy neki is így volt a kutyájával. Igazából nem akarom hallgatni, kimegyek, megnézem a leveleimet, hogy válaszolt-e a hamvasztós cég. Nem válaszoltak. Ezt jelnek veszem.   

Ismét pisi szivattyúzás, segítek tartani a tálat, és úgy érzem, hogy ezt már magam is meg tudnám csinálni, ha kellene. Kortizon injekció, majd egy antibiotikum injekció. Kérdezzük az orvost, hogy mire számítsunk. Azt mondja, látott ő már kutyát ebből visszajönni, csináljuk az injekció kúrát. Megkapjuk az injekciókat, mindketten profi beadók vagyunk. A férjem magát szúrja, én meg megtanultam injekciót beadni, amikor a férjemet műtötték. 

Aztán még gyorsan bevásárolok, veszek egy csomó bébikaját, hogy bele tudjam tenni a további gyógyszereket. Eddig virsliben reggelente nagy lelkesedéssel ette, de most bojkottálja valamiért. Veszek neki csirkéset és pulykásat.  

Otthon újra új takarók, megint lemosom, forgatom, iszik, és nagy örömmel eszi a bébi kaját és elalszik pár órára.

Elvonulok a konyhába és főzök egy csirke pörköltet (életemben először), ami egész jól sikerül. Közben sorozatot nézek és kicsit olyan, mintha minden a megszokott lenne, kivéve, hogy Freddie nincs a lábam alatt, hogy kunyeráljon.

Éjszaka megint mellette vagyok, úgy fordítom őt, hogy lássuk egymást. Megint beszélgetek vele, majd imádkozom, hogy jobban legyen, Kettőkor megint takarókat cserélek, megfordítom, kicsit megmosom, injekciós tűvel itatom, enni nem akar. Próbálom kiolvasni a szeméből, hogy hogy van.

Szombatig még sok idő van, nyugtatom magam, akkor kell visszamennünk, addig bármi történhet. Például egy csoda is.

Még berakom éjjel a mosógépbe a pisis takarókat.

Az éjszaka csendesen telik, 7-kor ébredünk, amikor a férjem lejön teát inni. Beadjuk neki az injekciókat, a gyógyszereket, adok neki bébikaját és vizet. Takarókat cserélek, mosdatom kicsit.

Elalszik. Álmában ugyanúgy fut, ahogy szokott.

Kimegyek a ház elé kiszellőztetni a fejemet, bámulok magam elé, amikor észreveszem a két őzikét a teniszpályán. Az egyik rögtön elfut, a másik néz rám egy darabig.
Aztán ő is elfut az erdő felé.

Visszamegyek a házba, várjuk az antenna szerelőt.

34

Post a Comment