TOP
karácsony

Vásároljunk egymástól karácsonyra!

Hiszek abban, hogy kicsi dolgokkal is előrébb lehet vinni a világot. Karácsonykor meg főleg.

Ezért találtam ki, hogy idén vásároljunk egymástól karácsonyi ajándékot, azoktól, akik itt vannak a közösségünkben, a zárt csoportunkban és talán már “arcról” ismerjük is egymást is.

Hiszek abban, hogy egy kis vásárlás is meg tudja változtatni valaki életét.

Íme, egy szubjektív ajánló tőlem, ha még többet szeretnétek látni, akkor a zárt csoportban megtehetitek, ha jól tippelek, már lassan 100-an posztoltak a karácsonyi ajánlóban.


FALUDI GABRIELLA / FALUDI G


Faludi Gabriella, ékszertervező, a Faludi G márka alapítója. Kis szériás, egyedi tervezésű, kézzel készült ékszereket találtok a márka darabjai között. Körülbelül 10 évvel ezelőtt fogtam bele a márka építésébe és a tervezés, az egyes darabok létrehozása egy azóta sem múló szenvedély. A Faludi G filozófiájának és tervezési koncepciójának középpontjába a szépség élvezetét, mint önmagán túlmutató esztétikai élményt helyezi. Az alkotások láttán megélt és az alkotás folyamatában jelen lévő élményt sűríti kézzelfoghatóvá és magunkkal vihetővé. A tervezési folyamatot az anyag és a forma határait feszegető, az ellentéteket a szépség harmóniájában feloldó törekvés határozza meg. Az ékszerek elkészítése aprólékos precizitású, kizárólag kézzel készülnek a tárgyak. Ennek a folyamatnak a mottója a Tízezer Érintés, mely azt mutatja meg, hogy hányszor kell egy ékszert, az azt felépítő darabokat kézbe venni az elkészítés során, mire a kész darab a dobozba kerül.

Honlap / FB oldal

ANDROMEIDA AQUA KARKÖTŐ

SEBESTYÉN SÁRA


ÉLEK!
Ez a kétértelmű szó most megjelent KÖNYVEM címe.
A könyv egy nő, egy feleség, egy anya életének új szakaszba lépése, az élet apróságainak tisztelete, egy fotóművész megújulásának története.

A cím, ÉLEK is több értelmezési lehetőséget hordoz magában. Egyrészről megragadja az élet alapvető lényegének határait, felszabadulva az egyszerűség élvezetében, másrészt a geometria szépségeivel játszva művészi tartalmat hoz létre.A könyv új aspektusokat segít teremteni környezetünk, és saját életünk látásában. Ebben a kérdőjeles és kihívásokkal teli időszakban kiváló ajándék, mert mindannyiunknak segít, szükséges a szemléletváltásban.


Sebestyén Sára vagyok, idén januárban lettem 50 éves.
Hogyan lettem végül fotóművész?
Gyakorlatilag egy egyenes út volt efelé, ami amikor felnőtté váltam kicsit meggörbült, de az is csak a javamat szolgálta.
Egy házfelújításunk kapcsán összeismerkedtem Ring Zsuzsanna építésszel. Ő kérdezte meg, van-e kedvem vele dolgozni. Vele való munka közben tanultam és szerettem meg a belső építészetet, a tervrajzok készítését. Öröm valami szépet, újat alkotni mások igényei szerint. Ez is valahol matematika és esztétika, művészet.
Akkor kezdtem el a tereket még jobban látni, érezni. Egyre több fotót készítettem.
15 éve alatt rengeteg fényképem gyűlt össze, élesedett a szemem. 2017 novemberében elküldtem néhány kiválogatott fotómat egy budapesti geometrikus művészetet képviselő galériába. Hónapokkal később kaptam az örömteli választ, beválogatták 2 képemet egy csoportos kiállításra. Madarat lehetett velem fogatni! Erős kezdés volt. Már ismert, nagy nevekkel kerültem össze. Maurer Dóra kurátor és kiállítóművész is volt egyben. Az ő két fotója mellé kerültek az enyémek, egy falon lógtunk. Számok, matematika, geometrikus művészet, otthon éreztem magam.
Megtaláltam az elvesztett fonalamat. Azóta ezen a fonalon, vonalon haladok, élvezem. Jönnek új lehetőségek, amelyeket vagy én találtam meg, vagy ahogyan már most 2020-ban, ők találnak meg engem.

A következő boltokban lehet megvásárolni a könyvet: Írók Boltja, ISBN Galéria és könyvesbolt, Vasarely Múzeum Shop, MASSOLIT Books & Café, BOOK24, Mai Manó könyvesbolt


HEGEDŰS ZSANETT / AIAIÉ


Az  AIAIÉ – Hegedűs Zsanett által tervezett ruhák védjegye a személyre szabott tervezés és a finoman kidolgozott részletek. A tervező kreativitása és a megrendelő saját személyisége közösen alakítja ki a vágyott tervet, a magas minőségű kidolgozás az egyedileg, méretre készült ruhák különlegessége. Az AIAIÉ bespoke design termékei az egyediség luxusát adják a magabiztosan stílusos, személyiségüket felvállaló nőknek és férfiaknak 1995 óta.

Most újra elérhető méretes és egyedi bőrkesztyű szolgáltatása, aminek kivitelezésében a KARMA Pécsi Kesztyű a partnerük.
A Karma több évtizedes szakmai múltja, a legjobb olasz bőrök és a tervezői tudatos és segítő design a garancia arra, hogy nincs lehetetlen kívánság.


PARÁDI GABRIELLA


Parádi Gabi vagyok jelmeztervező, stylist, illusztrátor. Úgy tűnik belőlem az embert próbáló időszakok új dolgokat hoznak ki, míg 10 éve a válság egy blogot eredményezett, most a karantén alatt a webshopomat indítottam el. Mindig nagy álmom volt az, hogy a rajzaim használati tárgyakon legyenek, amelyek minden nap a gazdájukkal vannak. Művészi rajzok, filmes illusztrációk és idézetek is megtalálhatók a kínálatomban, csaknem 300 féle design, mind 70-80 féle terméken.
Jelenleg a Redbubble oldalról tudtok tőlem rendelni – http://www.redbubble.com/people/gabriellaparadi , nagyon szép minőségben készítik el a printeket, legyen szó pólóról, bögréről, táskáról, matricáról, vagy akár zuhanyfüggönyről.
(Rendelés előtt azonban tájékozódjatok, hogy EU-n belüli országban (vagy Anglia) készüljön a termék, mert a magyar postát ismerve, minden másnak nyoma vész, vagy benn ragad a vámon, itt ellenőrizhetitek, mi honnan érkezik https://help.redbubble.com/hc/en-us/articles/217196086
Arra is van lehetőség, hogy másnak küldjétek a kiválasztott terméket, a világ bármely pontjára, személyes üzenettel. Így a mostani rémes helyzetben is meg tudjátok lepni távoli szeretteiteket. Ezek mellett ismét elkezdtem privát rendelésre is rajzolni portrékat. Legyen szó családtagról, barátnőről vagy akár kutyáról, cicáról, így ilyen ügyben is tudtok keresni. Köszönöm a lehetőséget és kérdezzetek bátran!
Weboldal / FB oldal / Instagram

Köszönöm Gabinak ezt az ajándék szuper polót, melyet ő tervezett, címe Audrey Hareburn 💕 és még sok más design is van, nézzétek meg az oldalát!

BOKOR GYÖNGYI + MIHÁLKOVICS EDINA


Óriási ötlet Orsitól hogy a karácsonyi ajándék vásárlásakor egymást is segíthetjük a multiknál való vásárlás helyett!
Köszönöm a lehetőséget a bemutatkozásra, és Nektek is ha elolvassátok a történetemet, és ezt a kis #onpromo -t!
Én egy éve, a legjobb barátnőm Bokor Gyöngyi ötletébe szálltam be, (miután már évek óta győzködött hogy csináljunk közösen valamit) és most abban élem ki minden kreativitásomat grafika, és marketing területén. Amit létrehoztunk nem egy csajos téma, de mi imádjuk!
Ez egy társasjáték HISTHEORY néven, mely a történelem mozgatórugóit ok-okozati összefüggéseit boncolgatja, és hozza közelebb, nagyon tanulságos beszélgetéseket generálva a játékosok közt. Nem műveltségi vetélkedőt kell elképzelni, mikor történt ez, vagy mikor uralkodott az. Ez egy új szisztéma ami alapvetően játszva tanít, de fiktív történeteket is írhatunk vele: pl. felszabadíthatjuk Oceánia társadalmát Orwell 1984 c. regényében.
Ha férjednek, barátodnak, párodnak, vagy 18+ -os történelem, társadalom, politika (juj!) iránt érdeklődő gyermekednek keresel ajándékot jó döntést hozol ha rendelsz egy dobozt.

És hogy mit köszönhetek én ennek a társasjátéknak? Idén ősszel pedig a TED színpadára állhattunk barátnőmmel mint “bátor innovátorok”, és beszélhettünk a játék fejlesztéséről, és a motivációinkról. Grafikusként, illusztrátorként az egyik legizgalmasabb munkám volt a 150 kártya megtervezése. Egy picit utópisztikus propaganda-plakátokra hajazó stílusban adtam elő a kártyák és a doboz arculatát. Záróképnek ideteszek egy kezdő játékképletet karácsonyi hangulatban, aktuális témával, mivel jelen helyzetünk a járvánnyal is egy történelmi helyzet, minthogy a történelem mégsem ért véget.

Facebook: https://www.facebook.com/HistheoryBoardGame


TAKÁCS KATA / FÜVES KATA


Természetgyógyászatot, fitoterápiát, kreatív fitoterápiát, anti-aginget végeztem (előtte 16 évig tanító/rajztanár/gyógypedagógus voltam). Szerelmem a természet, a fitoterápia, az ültetésen át a nevelgetésen túl a klasszikus és kreatív feldolgozásig, illetve a gyűjtésük a természetből. 37 tematikus ágyásom, terápiás befogadó gyógynövényes kertem van közösségi terekkel.

Alapvetően olyan termékeket készítek, amire nekem is szükségem volt, vagy a környezetemnek: fogyást segítő Hétfő teát, álmot hozó, szorongást oldó Lélekoldót, gyerekeknek Mesés álmot hozót, Téli pajzs teát a felső légúti vírusok kivédésére, hurutok oldására, Love teám afrodiziákum, Pajzsmirigy teám az alulműködőknek hasznos, a parajdi sós gyógynövényes fürdőzsákommal pedig inhalálás formájában makacs és erős arcüreg gyulladást, felső légúti gyulladásokat, betegséget lehet hatásosan és gyorsan kezelni. Készítek klasszikus recept alapján körömvirág kenőcsöt is és anyatejserkentő Tejút teát is. Téli ünnep ajándékcsomagot is lehet rendelni ajándékba, céges ajándéknak, óvónéniknek stb. Holnap megtaláljátok az oldalamon a részleteket és hogy mikor, melyik piacon, boltban tudjátok elérni a termékeket illetve postázást és Budapesten kiszállítást is vállalunk. Jó egészséget, sok szeretetet, remélem, jövőre sokan el tudtok látogatni a szárszói kertbe!


Facebook: https://www.facebook.com/Herbsymphony
Instagram: https://www.instagram.com/herbsymphony/


LŐRIK ANDI / L.A. SIGNATURE


Az L. A. Signature szuperzöld natúrkozmetikai márka alapítója vagyok és szeretném bemutatni Nektek picit a szerelemprojektemet.
Hisszük, hogy a szép bőr az egészségnél kezdődik. Tudjuk, hogy egyre többeknek fontos jó minőségű, hazai alapanyagokból készült kozmetikumot beszerezni, ezért igyekszünk ezt az igényt kielégíteni.
Kiknek ajánljuk a termékeinket? Azoknak, akik nem csak külsőleg akarnak szépnek látszani, hanem jól is akarják magukat érezni a bőrükben.
Akik nem elfedni akarják a bőrhibáikat, hanem „kijavítani” azokat. Akik számára fontos a természetesség, a környezettudatosság és az egészség is.A termőföldtől a tányérig koncepciót alkalmazzuk szinte mi is a fürdőszoba polcig változattal, mivel hiszünk a hazai alapanyagok és a természet erejében.
Nagyon hangsúlyos nálunk mind a környezettudatosság, mind az egészséges bőrápolás. A termékeink kizárólag hazai növényi alapanyagokból készülnek (Őrségről és a Dunántúlról szerezzük be az olajokat), és a többi összetevőt is magyar forgalmazóktól szerezzük be. Nagy hangsúlyt fektetünk a környezetvédelemre, környezetbarát üveg- és papírcsomagolást használunk.
A termékek nem tartalmaznak parabént, kőolaj származékot, mesterséges színező- és illatanyagot, szilikont és pálmaolajat, és természetesen nem végzünk állatkísérleteket.
Az L.A. Signature natúrkozmetikumok termékpalettája minimál, összesen 7 db termékből áll, mert hiszünk a szükséges és elégséges elvű bőrápolásban.
A teljes termékpalettáról itt található bővebb információ: https://lasignature.hu/webshop/


KISGYÖRGY ÉVA / TRAVELLINA


Karácsonyi ajándék utazóknak és fotelkalandoroknak:-)
Egy különleges naptár, melyben több évtizednyi világjárásból válogattam ki a kedvenc 52 fotót és történetet. Minden héten mutatok egy képet, egy kis ajánlót és a megfelelő blogbejegyzésre vezető QR kódot. Remekül használható akár a vakáció tervezésére is, hiszen minden hétnél olyan úti cél szerepel, ahova épp akkor jó menni:-) A naptárban az egzotikus és a könnyebben elérhető desztinációk váltakoznak, szóval ha épp Ruandánál ütöd fel és oda nem mennél, elég egyet-kettőt előre- vagy hátralapozni további ötletekért, melyek mind jók abban az időszakban. Magas minőségben és limitált példányszámban elkészített termék, további tudnivalók, megrendelés itt: https://travellina.hu/hetiutravalo/


SUGÁR KATA


Októberben indítottam legújabb projektemet: minimalista, design Hanuka gyertyatartókat készítek betonból.3 színben, 2 formával.Idén elég korán, december 10-én eljön az első gyertyagyújtás napja.

A Sakata hanukiák oldala: www.facebook.com/sakata.designa


NYÁRASDY RITA / GOMBAI CHILI


Nyárasdy Rita vagyok, 40 éves koromra lettem alkalmazottból vállalkozó, szakmám szerint dísznövénykertész lennék és 15 évig voltam virágkötő. Párom unszolására kezdtem el 4 éve chili paprikákat nevelni magról Gombán, ebben az évben pedig már nagyban, “márkaként” saját arculattal jelentünk meg a piacon. Chili szószainkat és mártogatósainkat mindenkinek ajánlom, aki szereti az erős és különlegesen finom szószokat, de azok is bátran megpróbálkozhatnak vele, akik csak a pikáns erősségig szeretnének elmenni. Amennyiben több információt szeretnétek megtudni rólunk, Facebook oldalunkon végig követhetitek, hogy hogyan jutnak el a chili paprikák a magról ültetéstől a kész szószokig. Amennyiben érdekelnek Titeket a szószok, vagy szeretnétek karácsonyra ajándékozni családon belül írjatok nyugodtan a gombaicsili@gmail.com -ra. Facebook oldalunkat itt találjátok:https://www.facebook.com/gombaichili


BAGLYAS ERIKA / DOT for You


2014-ben egy pár hónapos New York-i művészeti ösztöndíjból hazatérve, légüres térnek éreztem azt a kulturális és szakmai közeget magam körül, amiben több éven át nagyon aktívan alkottam, ezért úgy gondoltam, hogy kipróbálom magam egy másik területen is. Keresek egy olyan tevékenységet, amivel a kreatív területen maradhatok, de bevételem is van belőle.
Akkor még nem tudtam, hogy vállalkozást fogok építeni, papírmániásként egyszerűen csak elkezdtem noteszeket tervezni, készíteni és minél többet megtudni a könyvkötészeti és nyomdai technológiákról. Közben derült ki, hogy a kreativitás nem elég, sok más tudásra van szükség ahhoz, hogy fenntartható legyen a tevékenységem.
Képzőművészként egy számomra teljesen idegen terepen kezdtem el felépíteni valamit: kiadás, bevétel, profit, nettó, bruttó szitok és varázsszavak…sokat tanultam a saját jó és rossz döntéseimből az évek során. Az egyszemélyes vállalkozásból az évek alatt kis csapattá nőttünk.
Majd ebben az évben, mint sok más kisvállalkozás, mi is padlóra kerültünk, és most teljes újratervezés van, jelenleg csapat nélkül. De nem adom fel, hiszek benne, hogy szükség van arra, amit csinálunk. A szerelemprojekt neve DOT for You. Egyedi, és szerintem különleges papírtermékeket tervezünk, készítünk prémium minőségben itt Magyarországon. Noteszek, naptárak, képeslapok, poszterek. Szeretettel ajánlom magunkat a figyelmetekbe. Hátha találtok olyan tárgyat, ami magatoknak vagy mások számára hasznos ajándék lehet. Több termékünkre kedvezményes előrendelést indítottunk, éppen a gyártásuk zajlik, december elején készülnek el…reméljük gazdára találnak ezekben a bizonytalan időkben.
Magamról még: 47 éves vagyok, hosszú egyedüllét után tavaly megtaláltam életem párját. Szeretjük az életünket, szeretem a munkámat, örülök, hogy 6 éve, egy garzonlakás konyhájában hoztam egy döntést. Bátorítok rá másokat is …❤️

Honlap: https://dotforyoushop.com/

Facebook: https://www.facebook.com/DOTforYOU

Instagram: https://www.instagram.com/dotforyou_/


BARACSI KATI / ARTKRAFT


Ha vintage bútorok és tárgyak szerelmese vagy….Ha valami különlegeset akarsz, ami senki másnak nincs…13 éve gyűjtjünk, felújítunk és újraformálunk régi tárgyakat, eszközöket a régmúltból. Most ingyenes Budapesti kiszállítással!

A weboldalunk termékkínálata naponta aktualizált!

Az Artkraft egy külön kis világ a XI. kerület rozsdaövezetében. Baracsi Kati, lakberendező és csapata itt hozta létre azt a bemutatóterem-iroda hibridet, aminek láttán valószínűleg nincs olyan ember, akinek ne maradna tátva a szája. A csarnok úgy néz ki, mint egy rendezett bolhapiac, ahol nem elég egyszer körbemenni, mert folyamatosan felfedezel valami újdonságot. Kati persze elmondása szerint jól átlát a káoszon, ami csak látszólag az, ugyanis itt mindennek megvan a maga helye. De miért pont az indusztriális stílus mellett tette le a voksát a 2000-es évek második felében, amikor itthon nemhogy kereslet nem volt rá, de még a szakma is furcsán nézett a felszámolások során megszerzett, felújított bútorokra? És egyáltalán hogy sikerült felépíteni egy sikeres brandet akkor, amikor még nem volt számottevő a social media? Kik voltak első vásárlói, és végül hogy jutott el odáig, hogy ma már az ország különböző szegletéből érkeznek hozzá az érdeklődők? CIKK ITT!

Honlap: https://loftdesign.hu/

Instagram: https://www.instagram.com/_artkraft

Facebook: https://www.facebook.com/artkraft.design/


HAVAS DÓRA / LILA FÜGE


Havas Dóra 2006-ban kezdett el blogot írni, hogy kiélje főzéssel kapcsolatos közléskényszerét, mostanra azonban már egész gasztróbirodalmat épített fel.
“Van egyfajta küldetésem, méghozzá az, hogy megkönnyítsem az emberek hétköznapjait, illetve hogy megszerettessem velük az otthoni főzést. Számomra ez egy rendkívül érdekes terület, így szeretném a lehető legtovább és a lehető legjobban csinálni ezt, amíg csak lehetséges.”

Honlap: https://lilafuge.hu/

Megjelent a Lila füge magazin téli száma, az ÜNNEP. Az eddigieknél is nagyobb örömmel és izgalommal indítjuk az útjára, mert tudjuk, hogy mindenki számára küzdelmes és váratlan fordulatokkal teli volt az idei év. Nekünk is. Éppen ezért volt annyira fontos, hogy csupa olyan témát dolgozzunk fel, ami kikapcsolódást nyújt és egy kis minőségi idő eltöltéséhez segíti az olvasókat, vagyis titeket. 85 receptet találtunk ki, főztünk- és fotóztunk le nektek – reméljük, hogy találtok közte sok olyat, ami kedvetekre való. 💜Kapható az újságárusoknál, Relay, Inmedio üzletekben, a nagyobb szupermarketekben, hipermarketekben, benzinkutakon.


CZIFRA ANNA / HEELGOOD


A HeelGood ötlete egyszerűnek tűnhet, de jelenlegi formája, és anyaghasználata egy hosszas és komoly kutatási és termékfejlesztési munka eredménye. Hiszen szükség van a mindennapi vezetés során egy olyan divatos megoldásra, mely óvja a cipőt, és időjárási körülménytől függetlenül biztosan nem tesz benne kárt. Termékünk tervezése során fontosnak tartottuk, hogy szerepén felül a megjelenése is divatos legyen, ezért megbíztuk Attalai Zita designert, hogy ötletünket öntse formába és tervezze meg számunkra a HeelGood cipősarokvédőt.

Zavart, hogy a cipőim gyorsan viseltessé válnak, elkopnak vezetés közben: holott a lábbeli fontos része a megjelenésünknek. Azt szerettem volna elérni, hogy megőrizzem cipőim szépségét, ne kelljen idő előtt eldobni egy kényelmes, minőségi darabot – meséli a feltaláló, Czifra Anna, aki megelégelte, hogy az autók gumiszőnyege, padlókárpitja elkoszolja, foltossá teszi a cipői sarkát, sőt, a kérgét is. Hiába tisztította a lábbeliket, a vezetés olyan nyomokat hagyott rajtuk, amelyeket a javítással foglalkozó szakemberek sem tudtak eltüntetni. Ám nehézkesnek találta, hogy az autóban folyton váltócipőt használjon: valami egyszerű megoldáson törte a fejét. Így született meg a lábbelire húzható HeelGood cipővédő ötlete.

Honlap: https://heelgood.hu/


KLAUS RONI, FÜREDI LILLA, TAKÁCS ILDIKÓ / HOUSE OF STYLE


3 stílustanácsadó, 3 stílus: ez a House of Style.

Segítenek abban, hogyan lehet fenntartható, stílusos és egyedi a ruhatárad.
Szolgáltatások: céges vagy egyéni tanácsadás, tréning, workshop, szín- és testalkatelemzés, gardróbrendezés, közös vásárlás

Ajándékozz élményt karácsonyra Barátnődnek, anyukádnak, lányodnak, feleségednek, kollégáidnak!
Stílustanácsadás: Az ajándékozott megismeri, hogy milyen fazonú és színárnyalatú ruhák számára a legelőnyösebbek.
1,5 óra stílustanácsadás 1 főnek, 1 ajándék kulaccsal és 1 Dior szájfénnyel: 20.000,-2,5 óra stílustanácsadás 2 főnek, 2 ajándék kulaccsal és 2 Dior szájfénnyel: 35.000,-

Az utalvány beváltható június 30-ig.


KARAFIÁTH ORSOLYA


Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent – Avagy így tanultuk a szerelmet

,,Évek óta kitartóan gyakorlom a tudatos álmodást. Amikor az alvó pontosan tudja, hogy épp álmodik. Meg kell próbálni körbefordulni, gondolatban. Aki így forog, mozgásával kimetszi a valóságot, egy kört, egy buborékot vág a levegőből. Léggömbben lebeg, aminek a széle fény. Amikor álmomban szép lassan körbeforgok, egy másik nő leszek, akit a betűző nap épp felébreszt. Elvégzek egy valóságtesztet, de a valóság becsap, visszaalszom, majd belül ébredek fel, egy másik tükör belsejében.”
Karafiáth Orsolya legújabb könyve olyan, mint ez az álom: körbe-körbe az önismeret tükörlabirintusában, ahol minden tükörfal egy-egy új tekintet, egy-egy új érzelem fénytörése. A szerelmi csetlés-botlás hol vicces, hol drámai pillanatai körkörösen ismétlődnek, mígnem végül ez az álombéli körmozgás kimetszi a valóságból, és megjeleníti előttünk az elbeszélői hang tulajdonosát, aki, miután üggyel-bajjal kievickélt az útvesztőből, harsányan és szívből röhög ezen az egészen.
,,Már kisiskolásként is állandóan a világvégéről fantáziáltunk.” ,,Hatalmas pusztaság lesz mindenhol – suttogta Zsuzsi -, a kiserdő is eltűnik, a közért is eltűnik!” ,,Tetemek szegélyezik majd az utat, míg az iskolába érünk” – emelte a tétet Kata. ,,Hogyan szegélyeznék már – vágott közbe a szerelmem, Laci -, szerinted az iskola megmarad?” Egykedvűen vonogattam a vállam. ,,Sajnos még nagyon sok időnk van az apokalipszisig – mondtam, büszkén arra, micsoda szavakat ismerek -, nem jön el elég hamar.” És tudtam, hogy mindez semmit nem számít: előbb végez velünk a szerelem…”


ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK!


Kép: Photo by Annie Spratt on Unsplash  

0

Post a Comment