TOP
kutya

Kedves Naplóm! / 2020. november 18.

Vidéken minden nap történik valami.
Mintha így akarná kiegyensúlyozni az univerzum a városi élet (hiányzó) nyüzsgését, hogy hetente bedob nekünk valami megoldandó feladatot.

Minden úgy kezdődött, hogy kedd este olyan 7 körül közöltem a férjemmel, hogy ‘I am going to have a bath”, ez minden nap megtörténik amúgy. A fürdés is, és a közlés is.

Kényelmesen elhelyezkedtem a kádban, ami eléggé kicsi széltében, emlékszem, hogy amikor 13 kilóval több voltam kissé kényelmetlen is volt, még jó hogy lefogytam, imádok kádfürdőzni.
Egy pohár vörösbor, na meg egy kiváló Nora Ephron könyv, melynek címe Heartburn, társaságában gondoltam eltölteni egy félórát. (Figyelemre méltóan kevés Nora Ephron könyv van magyarra lefordítva!)

Éppen elkezdtem volna az arcommal foglalkozni, ez is része a kádfürdős “élménynek”, teljesen függővé tett az The Inkey List büdös, ámde igencsak hatékony almaecet hámlasztója, amikor is egyszer csak elállt a víz.

Először felhívtam a férjemet, gondoltam nem mászok ki, meg le a földszintre, hátha valami olyan probléma, amiről ő tud már vagy ő kapcsolta ki. Valami, ami megnyugtat.

Nem vette fel. Kimásztam, lemásztam, útközben megnéztem a csapot, abból sem jött semmi. Aztán a konyhában sem volt víz.

Közösen megállapítottuk, hogy valóban nincs víz. Most már hivatalos. Nem ez az első esetünk, bár utoljára 2 éve volt ilyen, az akkor olyan 2000 euróba fájt, ugyanis egy vendég (nyáron kiadjuk a házat), mint kiderült apróra vágott lepedőt (?) húzott le a wc-én, jó sokat, és ettől eldugult a rendszer. A szippantónak kétszer kellett jönnie.

A kellemetlen emlékek miatt nyilvánvalóan egyből elkezdtem rosszul érezni magam, ráadásul túl sötét is volt bármit nézgetni, mondjuk nagyon nem is tudtuk, hogy mit kellene nézegetni.

Másnap reggel, mielőtt kihívtuk volna a vizest, Francot (aki, imádja a téli szalámit pizzán, és mindig hozok neki, ha hazalátogatok), azért elkezdtünk nézegetni a férjemmel csapatmunkában a “dolgokat”. Először fél órán keresztül próbáltuk felnyitni a valamit, mert nem volt fogója a valaminek, próbálkoztunk lapáttal, meg fogókkal, biztosan viccesnek tűnhetett kívülről, ahogy térdelünk a sárban és az utolsó pillanatban mindig visszaesik a bazi nehéz valami. A végén azért sikerült, annyit láttunk, hogy kevesebb benne a víz, mint a megszokott, és a pumpa nem adott ki hangot.

Ezek után lementünk a kúthoz, ahol megnéztük a másik pumpát, és a férjem megállapította, hogy nem a vízzel van a probléma.

Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, hogy hogyan jut el a víz a házba, rájöttünk, hogy a rendszer egy pontján nincs áram, így a a pumpa nem pumpálja a vizet.

Kicsit megnyugodtam erre, szintén 2 éve, az egerek már rágtak el kábelt, bár az sem volt olcsó mulatság, de megúsztuk pár száz euróból.

A következő lépés az lett volna, hogy kihívjuk a villanyszerelőnket, de őt nem hívhatjuk, mert éppen vitatkozásban állunk.
Tavaly szeptemberben belecsapott a villám az elektromos kapuba (olaszul cancello, ilyen felesleges szavak mindig megragadnak), mondom, hogy itt mindig történik valami, akkor 2 hónapba telt nekik kijönni ezt megállapítani, majd bevonni a biztosítót szintén pár hónap volt, és mire kijöttek volna, beütött a vírus, így végül is májusig nyitva volt a kapu. Aztán kijöttek, megcsinálták, pár nap múlva megint nem működött a cancello, megint kijöttek, megcsinálták. Pár nap múlva észrevettük, hogy a kamerás csengő nem működik. Mondtuk, hogy azt is csinálják még meg, utána fizetünk. Fizessünk, utána azt is megcsinálják. Na, itt tartunk.

Szóval kellett keríteni egy másik villanyszerelőt, ha nem akartunk víz nélkül maradni.

Felhívtuk Ritat, aki a következő faluban lakik, és aki amerikai-olasz, és mindig nagy segítség, a férjem műtétjét nélküle nem tudtuk volna végigcsinálni, szóval Rita felhívta az ő villanyszerelőjét, majd minket, hogy majd hív a villanyszerelő, hogy mikor jön. Természetesen reménykedtünk, hogy még aznap.

Közben elindultunk ügyet nézni a faluban, az első megálló a bank volt, ahol egy ember dolgozik.
Ez nem vicc! Egy szép nagy épület amúgy, és valamikor négyen is dolgozhattak ott, mert négy ablak van, de mára csak egy ember maradt. Most egy nő, mert ráadásul rotálják őket, de mindig elképzelem, hogy milyen lehet egyedül dolgozni egy irodában. Fura.

Mire végzett a férjem, már telefonált is a villanyszerelő, hogy úton van. Természetesen le voltunk döbbenve. Ilyen gyorsan???? Így aztán mi is hazafelé vettük az irányt, meg is jött 10 perc múlva. Még mindig nem tértünk magunkhoz, hogy tényleg megjött.

Körbenézett professzionálisan, a férjem szerint egyből megértette a rendszert, ami jó jel, majd lement a kúthoz, ahol ugye nincs áram.

Negyedóra múlva nagy vigyorgással jön vissza a férjem: VAN VÍZ!

– Egerek? – kérdezem.

– Nem fogod elhinni! CSIGA! – mondja a férjem.

– Miii? CSIGA? – nem akarom elsőre elhinni.

– Egy csiga okozta a zárlatot a dobozban, gondolom egy MEZTELEN, másképp nem tudott volna bemászni. – mondja a férjem.

Egyszerre sírok és nevetek, micsoda megkönnyebbülés, főleg, hogy csak 50 euróba fájt.

#unalmasvidekihetkoznapok

Amúgy tudtátok, hogy Toszkánában népszerű a csigatenyésztés és egy csomó étteremben lehet rendelni? (nevető fej)

+7

Post a Comment